Jóbarátok mese: Levél a Mikuláshoz 4.rész »

2007 december 30. | Szerző: Elkéstem |

 

Eközben Seriff otthon izgatottan várta a fejleményeket, hisz a levélnek postai úton már meg kellett volna érkeznie a Mikuláshoz.

      Ilyen sok munkája van, vagy tényleg nem is létezik? Kutyusról sem tudok semmit, mert már karácsonyi szabadságon vagyunk a Gazdival, és nem megyünk a városba. Kutyus biztos azt gondolja, hogy már nem is szeretem.

Mi lehet vajon szegénnyel?

Ráadásul még Bandita is eltűnt, napok óta nem jött haza.

Őt sem tudom megkergetni, pedig a macskakergetés remek feszültségoldó játék. Jaj, mi lesz ennek a vége?

Jaj nekem! – így morfondírozott magában.

Kutyus a hegyen szintúgy jajgatott. Ő nem tudta, hogy Seriff a karácsonyi szünetben nem dolgozik. Honnan is tudhatta volna, hisz ez az első tél az életében, és ráadásul nagyon hideg. „a Lehet, hogy bajban van a barátom? Olyan gyorsan elszaladt akkor este. Mi lehet vele? Vagy talán már nem is szeret, azért nem jön el hozzám?”       így tűnődött magában.

Kisfenyő eközben elérte a falu határát. Boldogan szaporázta lépteit. „Mindjárt ott vagyok – bíztatta magát – a gyerekek majd segítenek nekem megtalálni a Mikulást.” Ebben a pillanatban a szél újra feltámadt és hatalmas vihar kerekedett.

A hó is elkezdett esni, és ez jó hír, mert akkor már a közelben van a Mikulás! A hatalmas szélviharban azonban nagyon nehezen haladt. A szél nekifeszült, és minduntalan hanyatt akarta lökni. Kisfenyő előredőlt, és így küszködött tovább lassan, lépésről-lépésre, méterről-méterre araszolva.

Idővel aztán a szél beleunt a mókába, és amilyen gyorsan kerekedett, olyan gyorsan el is állt. Kisfenyő meg orra pottyant. Nagyon megütötte magát, felállni sem tudott.

Most mi lesz? A levél nálam, a Mikulás a közelben, nekem meg eltörött a lábam – gondolta kétségbeesetten. Nem volt más hátra, hangos kiabálásba kezdett:

 Segítség! Segítség! Hahó! Segítség!

Szerencséjére éppen arra síelt egy hóember, aki meghallotta a segélykiáltást, és odasiklott Kisfenyőhöz.

– Szia, Kisfenyő, én Hó Balázs vagyok. Mit csinálsz ott a hóban ülve? Találtál valamit? És hogy kerülsz ide? Messziről jöttél? Téged még nem láttalak errefelé. Add a kezed, hadd segítselek föl!

      Júj, de szúrós vagy!

      Jaj, Hóbalázs, ne kérdezz már olyan gyorsan, inkább segíts nekem, kérlek! A Mikulást keresem, nagyon fontos levelet hoztam neki. Sürgősen meg kell találnom őt.

      A legjobb helyen jársz. Én ugyanis tudom, hogy hol van. Gyere utánam, megmutatom!

      De nem tudok ám, mert eltörött a lábam!

      Ejnye, ejnye! Lássuk csak! Hoppla-hó, van egy ötletem! – kiáltotta Hó Balázs és ezzel elsiklott a sílécein.

Kisvártatva visszatért egy szánkóval és egy sállal. A közelben játszó gyerekektől kérte kölcsön. Felsegítette a kisszánkóra Kisfenyőt, és a sállal bekötötte a lábát. Így, ni! Most már mehetünk! Kapaszkodj erősen!

A szánkó csak úgy repült a friss hóban, és perceken belül ott termettek a Mikulás háta mögött, aki észre sem vette őket. Nagy munkában volt a krampuszaival. Megszólítani nem merték, csak halkan köhintettek egyet. A Mikulás felfigyelt rájuk. Megfordult és látva a furcsa jövevényeket, lemászott a létráról.

      Hát ti mi járatban vagytok?

      Egy rendkívül fontos levelet hoztam neked – felelte bátran Kisfenyő.

      Ami azt illeti, elég későn érkeztetek. Már alig van ajándékom. No, de azért hadd olvassam azt a levelet, aztán majd meglátom, mit tehetek!

Kényelmesen leült egy ajándékcsomag tetejére, feltette a szemüvegét, és komoly arccal olvasni kezdett.

A végére érve boldogan csapta össze a kezeit.

      Hát, ilyet! Ha tudnátok, mekkora segítség nekem ez a levél! Bajban voltam egy kívánság teljesítésével. Bármilyen hihetetlen, még a Mikulás is kerülhet bajba, de ti megmentettetek! Nemrég üzenetet kaptam egy kislánytól, aki egy kutyust kért tőlem. Igaz, hogy van már  egy kutyája, de a kislány szerint szomorú egyedül, ezért szeretne egy jó barátot neki. Fogalmam sem volt, honnan szerzek kiskutyát, de a ti jóvoltotokból meg fogja kapni! Gyertek gyorsan, keressük meg Seriffet és Kutyust. Siessünk! Sürget az idő! Mind felültek a szánra, bár Hóember pocakja miatt alig fértek el rajta. A rénszarvas, mint a szélvész repítette őket, és a Hold világított nekik az utat.

Hamarosan megérkeztek Seriff háza elé, aki már várta őket, eléjük szaladt, és örömében a Mikulás ölébe ugrott. Boldogan mutatta az utat Kutyushoz.

…

Kutyus percről percre szomorúbb lett. Befeküdt egy bokor alá, és ott sírt bánatában, mert azt hitte, hogy megfeledkezett róla a barátja. Megint nagyon egyedül érezte magát.

 Már majdnem elaludt, amikor végre ismerős hangokra lett figyelmes. Mintha barátja hangját hallotta volna a távolból… vagy csak képzelődik?

Nem, ez tényleg ő! Visszajött! Jaj, de jó! Hát, mégis szeret!       Seriff, barátom! Hát, eljöttél?       Szia Kutyus, hogy aggódtam érted! Boldogan vakkantottak egymásnak, és bolondos futkározásba, játékba kezdtek.

 

A Mikulás csendben mosolygott a bajusza alatt, aztán szelíden rájuk szólt:

      Most már elég a hancúrozásból, mert még van egy fontos dolgunk. El kell vinnünk Kutyust az új gazdijához.

      Az új gazdimhoz? Ez igaz, Seriff?

      Bizony, Kutyus! Gyere gyorsan, ugorj föl a szánra! Valaki nagyon vár téged. Siess, mert nincs sok időnk, mindjárt Szenteste, és nekem is haza kell mennem a Gazdihoz.

      Egy kicsit azért félek.

      Ne félj Kutyus, mire a nap újra felkel, neked is lesz kedves, hű gazdád, aki puha, meleg ágyba fektet, és becéző szavakkal altat.

      Sőt, van még egy meglepetésem számodra Kutyus – mondta a Mikulás. Gyertek hamar, menjünk, menjünk!

A szán újra eliramodott, és kisvártatva meg is állt egy szép nagy kertes ház előtt. A Mikulás letette Kutyust a kapu elé.

      No, most menj be szépen!

A kapu kinyílt, és Kutyus belépett.

Nagyon meglepődött. A kertből egy másik kutyus ugatása hallatszott. „Ez furcsa. Ennek a kutyának ismerem a hangját.” – csodálkozott.

Hogy ne ismernéd Kutyus, hisz ő a húgod! Ez volt a meglepetés!
El sem tudom hinni, mennyi ajándék egy napra!       Jaj Hugi, Hugikám, én vagyok az: Kutyus!
Bátyám, kedves Bátyám, hogy találtál rám? De jó, hogy itt vagy!

A két testvér egymás nyakába ugrott, össze-vissza puszilták egymást, és hatalmas nagy köröket futottak a kertben, hangos vakkantásokkal kísérve örömtáncukat.

A nagy ugatásra egy kislány lépett ki a házból a szüleivel.

 

A lány egyenest Kutyushoz szaladt, lehajolt hozzá, megsimogatta, és kedves hangon így szólt hozzá:

      Szia Kutyus, örülök, hogy itt vagy!

      Honnan tudod a nevemet? – kérdezte meglepetten, de a kislány már nem hallotta. Szüleihez futott, és hangosan kiabálta.

      Nézd anyu, van a kiskutyámnak barátja. Biztosan a Mikulás küldte!

      Miből gondolod kicsim, lehet, hogy csak egy kóbor kutya.

      Nem kóbor, Anya! Levelet írtam a Mikulásnak, amiben barátot kértem Huginak, hogy legyen kivel futkároznia. Látjátok? Itt van. Milyen aranyosak együtt! Nézzétek, el akarják kapni a hópelyheket!

      Ezt a Kutyust csak a Mikulás küldhette nekünk! Ugye megtarthatom?

      Persze, kicsim, de most már hívd be őket a házba, mert a végén még megfáznak. Etessük meg őket finom husikával.

      Sütit is adhatok nekik? Apa, Kutyus is mellettem alhat, ugye? Kutyusnak fogom hívni. Ni-ni, erre hallgat. Nézzétek, pacsit adott nekem! Anya varrsz neki is párnát és paplant?

A kislány tele volt kérdésekkel izgalmában. Örült újdonsült barátjának.

      Jó itt lenni Hugi. Ezek az emberek nagyon kedvesek, főleg a kis ember. Hát, ilyen egy jó gazdi?

      Igen, Bátyus, ilyen. Ők nagyon jó Gazdik. Jaj, Bátyus, nem tudom, hogyan találtál rám, de jó, hogy itt vagy, nagyon hiányoztál!

      A Mikulás és a barátom Seriff segítettek. Seriffet majd bemutatom neked, jó? És mindent elmesélek részletesen, mert sok minden történt ám velem, amióta elváltak útjaink.

      Rendben van, testvérkém. Bőven lesz időnk mindenre. Többé sosem hagyjuk el egymást. Most pedig aludjunk, mert biztosan elfáradtál, nehéz napod lehetett.

      Jó éjszakát, Hugi!

      Szép jó éjszakát, Bátyám! Álmodj finom füstölt csonttal!